Pro Sanitate díjat kapott a közelmúltban dr. Tóth János. A békéscsabai kórház ortopédiai osztályának vezető főorvosa az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenységéért vehette át a jelentős elismerést.
Az idei nyár nem szűkölködött meglepetésekben. Megdőltek melegrekordok, szélsőséges, akár 20 fokos hőingadozást is átélhettünk néhány nap alatt. Ez pedig a kórházban fekvőket is jócskán megviselte.
Életének 62. évében nagy akarattal és méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Enyedi Imréné Dr. Titz Anna a Békéscsabai Réthy Pál Kórház Pathologiai osztály vezetője.
2009. november 27. és december 22. között a Belgyógyászati tömb fsz. 12. sz. rendelőjében működik az oltópont hétköznap 8 és 20 óra között.
Tel: 66/555-530
Túljutott az első rostán a Réthy Pál kórház sürgősségi betegellátásának fejlesztését célzó pályázat, melyet a békéscsabai önkormányzat nyújtott be. A támogatás mindössze 10 százalékos önerőt igényel.
A Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 2009. május 4-i ülésén döntött a helyi önkormányzatok céltámogatása keretre benyújtott támogatási igényekről. 2009. évben Békéscsaba önkormányzata céltámogatást igényelt a Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet egészségügyi gép-műszer beszerzésére.
Eredetileg a sertésinfluenza a sertések ragályos, heveny légúti betegsége, melyet a különféle sertésinfluenza A-vírusok idézhetnek elő. A megbetegedési arány magas és az elhullási arány alacsony (1-4%).
A Réthy Pál Kórház Tudományos és Oktatási Bizottsága
tisztelettel meghívja Önt és munkatársait 2009. április 23-án 14.30 órakor
a Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Kistanács termében
rendezendő tudományos ülésre
PROGRAM: A MISKOLCI GYERMEKEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT BEMUTATKOZIK
A Réthy Pál Kórház Tudományos és Oktatási Bizottsága
tisztelettel meghívja Önt és munkatársait 2009. április 16-án 14.30 órakor
a Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Kistanács termében
rendezendő tudományos ülésre
PROGRAM: „Gastroenterológiai kórképek a terhességben”
Tájékoztatjuk betegeink hozzátartozóit, hogy Intézményünk fekvőbeteg osztályain 2009. március 11-étől határozatlan ideig látogatási tilalom van érvényben!
Ennek elrendelésére a kistérség lakosainak elmúlt heti influenzaszerű megbetegedéseinek ugrásszerű növekedése miatt került sor.
Tájékoztatjuk a hozzánk érkezőket, hogy a hét végére a Fül-orr-gégészeti Osztály, valamint az Egynapos sebészet a B. épület (Műtéti tömb) III. emeletére költözik. A telefonos elérhetőség változatlan marad (F.O.G. 555-722; Egynapos seb. 555-950).
A Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet értesíti a lakosságot, hogy a Csaba Ügyelet Kft. a kórház rehabilitációs tömbjéből elköltözik.
Az alapellátási ügyelet február 9-től a belgyógyászati tömbben, a földszint 21-es rendelőben fogadja ügyeleti időben a betegeket. A telefonszámuk a költözés után nem változik.
Magyarország-Románia Határon Átnyúló Program keretében pályázatot kívánunk benyújtani „Biztonságos, modern és költséghatékony orvosi ellátás biztosítása a magyar-román határtérségben élők számára” elnevezéssel
A 2008-as évben céltámogatásban pályázott eszközök közbeszerzési eljárása lezárult. Ezen céltámogatás összesen bruttó 85 millió forinttal támogatja a kórház gép-műszer beszerzéseit.
Az influenza cseppfertőzéssel terjedő fertőző betegség, melyet az influenza A, B és C vírus okoz. Köhögéssel, tüsszentéssel, de normál beszéd közben is vírusok milliói kerülnek a levegőbe, és ezek belélegezve, akár tömegek fertőzését okozhatják (cseppfertőzés). Zárt tér, zsúfoltság kedvező feltételei a járvány kialakulásának.
A Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet (5600 Békéscsaba, Gyulai út 18.) ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy 2009. január 10. (szombat) napját munkanappá nyilvánítja.
2008. október végén került sor a Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet központi klimatizáló rendszer fejlesztésére, a beruházással kapcsolatban kérdeztük dr. Kovács Mihályt, a kórház gazdasági igazgatóját:
Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy dr. Uhrmann Ferenc főorvos, volt kollégánk és munkatársunk 2008. november 28-án súlyos betegségben elhunyt.
Temetése 2008. december 5-én 14 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben
A RÉTHY PÁL KÓRHÁZ TUDOMÁNYOS ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA
valamint az EGIS NYRT. tisztelettel meghívja Önt és munkatársait
2008. NOVEMBER 27-ÉN 14:30 ÓRAKOR
Réthy Pál Kórház - Rendelőintézet Előadótermében megrendezésre kerülő tudományos ülésre
PROGRAM: SZÍVBETEGSÉG ÉS TERHESSÉG
A Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet tisztelettel meghívja Önt és munkatársait
2008. november 26-án szerdán 14:00 órakor
a Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Előadótermében
(Békéscsaba, Gyulai u. 18.)rendezendő
MUNKAÜGYI KONFERENCIÁRA
munkaügyi kapcsolatok témakörben az egészségügyben dolgozó vezetők és közalkalmazottak részére
HÁZIGAZDA: Dr.Becsei László főigazgató főorvos
A Réthy Pál Kórház- Rendelőintézet értékesítésre szánja 70 db új /200EA
típusú/ kórtermi széfét, 4800 Ft/darab áron.
A széf megtekinthető az Intézet pénztárában.
A széfeket 2008. november 26-tól (szerda) lehet megvásárolni, a készlet
erejéig.
A széfek ellenértékének befizetése munkanap délelőtt 8-tól délután 13 óráig
az Intézmény pénztárába lehetséges.
A befizetést igazoló bizonylat ellenében a fenti időpontok között a
központi raktárban kerülnek a széfek kiadásra.
Az Intézmény a széf eladás utána semmilyen garanciális és jótállási
kötelezettséget nem vállal. A széf elem nélkül vásárolható meg (4 db
ceruzaelemmel és kulccsal működik).
Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásáról szóló jogszabály alapján, az aktív fekvőbeteg ellátás keretén belüli teljesítmény volumen 10%-a tartalékként van meghatározva, melyről az egészségügyi miniszter rendelkezik.
A még rendelkezésre álló tartalék terhére a miniszter egyszeri kiegészítő volumen-emelésről döntött.
A Réthy Pál Kórház Tudományos és Oktatási Bizottsága,
valamint az
MSD Hungária Kft. és a GlaxoSmithKline Kft.
tisztelettel meghívja Önt és munkatársait
2008. november 05-én szerdán 14:30 órakor
a Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Előadótermében
rendezendő tudományos ülésre
„Vendégünk a debreceni I. sz Belgyógyászati Klinika Endokrin és Anyagcserebetegségek Tanszéke”
A békéscsabai Réthy Pál Kórház Tudományos és Oktatási Bizottsága
valamint a GlaxoSmithKline Kft. és az MBT Magyarország Kft.
tisztelettel meghívja Önt és munkatársait 2008. október 9-én csütörtökön 14:30 órakor a Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Előadótermében rendezendő tudományos ülésre.